Receptek,  Édes receptek

Vegán amerikai palacsinta

Ha eddig azt hitted, hogy tej, tojás, cukor és fehér liszt nélkül nem készülhet igazán jó amerikai palacsinta, akkor ezt a receptet mindenképp próbáld ki! 🙂 Mert ez nagyon is lehetséges, és garantáltan nem marad egy darab sem belőle. Akár ebéd utáni desszertként, uzsonnaként, vagy egy ráérős hétvégi napon reggeliként fogyasszátok biztosan nagy sikere lesz!

Korábbi receptben volt már szó róla, hogy bizonyos vegán ételeknél fontos a tojás helyettesítése. Ugyanis egy palacsinta esetében például ez felelne az állagért, hogy igazán puha és levegős legyen a tésztánk. De erre szerencsére szuper alternatívák vannak. A hozzávalók között megtaláljátok a chia magot, ami itt most ezt a célt szolgálja. Ez a kis mag nedvességgel találkozva ugyanis remekül megszívja magát, ezzel kissé zselés, nyálkás állagúvá válik, ami hasonlóan működik majd, mintha tojást használnánk.
Ezen felül pedig csak még egy jó hír, hogy a chia magnak rendkívül magas a rost, a fehérje, a kálcium, az omega-3 és omega-6 zsírsav tartalma. Tehát az egészségünkre is igen jó hatással lesz! 🙂

A palacsinta alapja pedig a zabpehelyliszt, ami szintén egy csodás alapanyag. Ha szeretnél többet megtudni róla, olvasd el korábbi posztunkat, ahol már írtunk róla! (a recept végén linkeljük nektek)

Hozzávalók:

  • 150 gramm zabpehelyliszt (gluténmentes)
  • 1 púpos ek. sütőpor
  • 1 csipet só
  • 3 ek. chia mag
  • 1 tk. fahéj
  • 3 ek. eritrit
  • 1 tk. vanília aroma
  • 4 – 4,5 dl víz/ cukormentes növényi tej
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 ek. citromlé

Elkészítés:

  • Egy tálba jól össze keverünk minden száraz hozzávalót.
  • Ezután hozzá öntjük a folyadékokat és csomómentesre keverjük.
  • Ekkor még túl hígnak tűnhet a massza, de félre tesszük kb 10 percre pihenni, jól átkeverjük ismét. Ekkora a chia magok megduzzadnak és tökéletes palacsinta tészta állagot kapunk majd.
  • Palacsinta sütőt hevítünk, ha szükséges kis olajat öntünk bele.
  • Evőkanállal, vagy kisebb merőkanállal adagoljuk a tésztát és mindkét oldalát aranybarnára sütjük a palacsintáknak.
  • Számunkra tetszőlegesen ízesítjük, tálaljuk.
Tudnivalók a zabról 🙂

Egészségesen is finomat!