Lassan, de biztosan

Az utóbbi pár hétben sajnálatos módon nem volt elég időm a normál edzések, testmozgás beiktatására a mindennapjaimba. Először is szeretném leszögezni, hogy ez teljesen normális. Egy életmódban előfordulhatnak olyan időszakok, amikor nem jut mindenre idő a megszokott módon. Semmi gond, a lényeg az, hogy próbáljunk minél gyorsabban kiszakadni ebből az állapotból, és semmiképp se szokjuk meg.

Nekem ezen a 4 napos hétvégén sikerült újra mozgásba lendülnöm annak ellenére, hogy eredetileg egy kimondottan laza, pihenős hétvégének képzeltem el ezt a pár napot. Mégis örülök, hogy mozogtam, nem is gondoltam, hogy ennyire jól fog esni.

Ahogy azt már korábban is írtam, a futás számomra az a sport, amit mindig eldöntök, hogy na majd most elkezdek, de motiváció hiányában sosem sikerül messzire jutnom vele. Szerencsémre Móni ismerősöm hatalmas futás guru, és az elmúlt pár napban is ő motivált arra, hogy legalább egyik nap menjek ki vele tókörözni. Bevallom tartottam attól, hogy mennyit fogok bírni a kihagyásos hetek után, hiszen előtte is a 3 km volt csupán az, amit meg tudtam tenni. (Volt versenysportolóként ez a 3 km belőlem szégyenérzetet vált ki, hiszen néhány évvel ezelőtt még napi szinten futottam a 10-eseket.)

Így utólag azt kell mondjam, hálás vagyok neki, hogy lendületet adott, és futás közben is támogatott, ezzel elérve a következő km-eket. Végül egy 4 km-t én magam is lekocogtam, pulzusomra folyamatosan figyelve, és hihetetlenül jól esett. Remélem sokszor lesz még lehetőségem vele együtt futni, és remélem ti is erőt tudtok meríteni ahhoz, hogy 1-1 kihagyott hét után visszalendüljetek az aktivitásba.

Ehhez, keressétek fel Móni Facebook oldalát, garantáltan motiváló hatású:
https://www.facebook.com/suicidrunn3r/