Solymár – Jegenyevölgy

I Táv hossza: 6.8 km
Szintemelkedés: ~320m
Nehézségi szint: könnyű (bár a hatalmas sár nehezítő tényező)

Második túránk Solymárra, a Paprikás-patak (Jegenyevölgy) mentén vezetett minket. Egy kisebb baráti társasággal látogattuk meg ezt a csodaszép helyet. A terveinkben eredetileg egy 5.6 km-es kör szerepelt, de kétszer rossz irányba fordultunk a kör közben, így enyhén megnehezítettük saját dolgunkat. De hát erről szól a túrázás.. felfedezésről és kalandokról. (Az eredeti tervben a zöld kereszt jelzésen tértünk volna vissza a völgybe.)

A túra első 2 kilométere egy igazi könnyed kis séta a völgyben, a patak mentén. Itt megérkeztünk a solymári vár maradványaihoz, ami a vírus miatt sajnos nem volt látogatható. Mi épp ezért úgy döntöttünk körbe sétáljuk kívülről a várfalat, hogy legalább a kilátást megcsodálhassuk minden irányból, esetleg belessünk mi is van a kőfalakon belül (egy-ember-széles kis kitaposott ösvény van végig, és még kutyával is könnyedén körbe lehetett menni).

A visszautat tehát egy körként terveztük meg, nem ugyanazon a nyomvonalon akartunk végigmenni újra, amin idáig mentünk. Ezért a vártól balra fordultunk a zöld sávos túrajelzést követve. Már az elején hatalmas sártengerbe botlottunk, ahogy az éjszakai-hajnali fagy így délhez közeledve teljesen felolvadt, felnedvesítve a talajt. Ha valaki ezen nyomvonalon szeretne végighaladni, egy igazán jó minőségű túrabakancsra lesz szüksége ebben az időjárásban. Nagyjából 1-2 km-en keresztül ugyanis, mezőgazdasági területek mellett halad az út, pont ott, ahol a mezőgazdasági járművek közlekednek. A szakasz végére nagyjából plusz 5 kg sarat cipelt mindenki a cipőjén, és a lépéseink minden alkalommal jó kis cuppogósak voltak.

A dagonya (és a tönkretett cipők – mert egy cipő talp levált a nagy ragadásokban) ellenére egyáltalán nem bántuk meg, hogy ezt a kört választottuk. A kilátás és a rengeteg nevetés ebben a kínosan nehéz helyzetben csak hozzátett a túra élményéhez.

Amikor végre újra beértünk az erdős részre, egy hármas elágazáshoz érkeztünk (4-es pont a kistérképen). Magunk sem tudjuk miért, egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy bizony nekünk egyenesen kell továbbmennünk, hogy újra visszajussunk a patak völgyébe. Ez volt az első “rossz” döntésünk, amit egy erőteljes hegymenet után máris követett a következő. Az 5-ös ponton ugyanis mindannyian azt gondoltuk, itt nekünk jobbra kell fordulnunk, és térerő hiányában hallgattunk megérzésünkre.
Nem sokkal később olyan helyre érkeztünk, hogy már mi magunk sem tudtuk merre tovább, de azt tudtuk, hogy biztoan nem jó irányt vettünk valahol. A szembejövő néhány ember a Kálvária-hegyről ereszkedett le, mi pedig egyből tudtuk, hogy valami nagyon elnéztünk menet közben. Kaptunk ugyan útbaigazítást, de mi magunk is úgy ítéltük, hogy a kanyargós, szeméttelepen keresztülvezető útvonal nem épp az, amit eredetileg megterveztünk magunknak.

Miután a telefonjaink újra erőre kaptak, nevetve konstatáltuk, hogy két alkalommal is rossz irányba fordultunk, annak ellenére mennyire biztosak voltunk a dolgunkban. Végül könnyedén megtaláltuk a vissza vezető utat. Ezzel egy kicsivel hosszabb, és a tervezettnél több emelkedőt tartalmazó túra élményével gazdagodtunk.

SZABADON A SZABADBAN - AZ EGÉSZFINCSI CSAPATÁVAL!